Amikor a szív szól

Ma nagyon szép kint az éjjel. A telihold és a csillagok. Minden látszik. Elragadtak . A közeli futbalpályán álltam ,annak is a közepén a kör védelmében. Jó hely arra,hogy elmélkedjünk. Elcsendesedtem és jó néhány kérdés felmerült. Kezdve onnan,hogy mért van az,hogy én itt kint állok miközben ti bent a családdal talán arra gondoltok,hogy mit esztek holnap? Mi késztetett arra,hogy kiálljak és elmélkedjek? Vajon mi ez a hely ahol élek? És vajon ki válaszol nekem?

Egy darabig csak álltam és nem jött semmi. Csak hallgattam. Nem azért hallgattam,mintha tudtam volna,hogy választ kapok a kérdéseimre. Csak úgy létezek. Nem biztos,hogy mindenre van válasz. És ha van is ,nem biztos ,hogy érdemes tudni róla. Mert az nem vezet ki a jelenlegi helyzetből. Arra gondoltam ,hogy az élethez nem tudás kell,csak az élet kell hozzá. Semmi más. De vajon ki mutatja meg,hogyan kell élni? Mert ahogy elnéztem nem találtam olyat aki tudja. Vagy inkább aki éli.

Gondolatok jöttek és mentek. -Ha szeretet nincs én bennem ,akkor bármennyit is tudok semmit nem tettem . Értelmet nyert ez a mondat. Úgy tűnt mintha a szívemmel beszélgetnék. Azon a földön állok ahol őseink is álltak. Talán volt néhány köztük aki elgondolkodott ilyesmiken. -Vajon jó barát vagyok? Vagy jó fia szüleimnek? Vagy jó szeretője a kedvesemnek? Vagy ahogy élek az segít e nektek van nekem?

Ha amit teszek és nem szeretetből teszem akkor olyan vagyok mint a gép. Akkor nem tettem semmit. Arra gondoltam ,ha megkérne Isten vagy bárki aki alkotott minket. Megkérdezné mit teremtsünk,hogy jó legyen ? Akkor hirtelen rám nehezedett a világ súlya. A felelősség. Ahhoz,hogy együtt alkothassunk az eredeti alkotóval. Ahhoz az kell,hogy nagyon tiszták legyünk.

Amikor mi emberek teremtünk magunknak,csak azt látjuk ami itt van. Eddig látunk és nem tovább. Mindannyian egy sablon terv szerint gyermekeket akarunk,kocsit,munkát és még sorolhatnám. De mind ide fűz. Amikor megkapjuk ezeket mégis egy idő után érezzük ez nem minden. Nem tanultam meg élni. Közületek egy sem volt aki ezt megmutathatta volna. Mindannyian berendezkedtünk.

Csak egy dologban reménykedem,hogy amiben hiszek az helyes. Most már tudom,hogy a szív szólt hozzám. Az a szív ami benned is ott van. Az a szív amely néha azt kiálltja -Hát senki nincs köztetek aki meghallgatna? Én nem tudást adok neked-folytatja- hanem életet. Csak engedd el magad. Ne keresd a tudást,hanem élj.

Tudom,hogy mért akarunk tudni. Mert azt reméljük a tudás tesz boldoggá. Azt gondoljuk,hogy tudással érünk el a Nirvánába, vagy mennyországba és tudom is én hova még. Nézd a természetet vajon megkérdezi e tőled a szél,hogy lerombolhatja e a házad? Vagy az eső engedélyt kér e,hogy megáztassa földjeinket.

Tisztelni kezdtem a földet. Mert ő ad nekem színpadot ,hogy eljátszhassam a szerepemet. Nélküle ez aligha menne. Ezt a szerepet itt és most játszom el. Ha nem tenném ezt csak élősködő lennék. Pont olyan mint bolha az ebben.

Börcsök Attila